A Láthatatlan Kéz

Izland kalózpártja a győzelme esetén radikálisan megreformálná a demokráciát

2016. október 29. 06:57 - zékovács

Izland egy apró szigetország valahol északon, ahol alig több mint 300000 ember él, és semmi említésre méltó nincs a hidegen kívül. Annyira jelentéktelen, hogy 2006-óta már amerikai katonai támaszpont sincs az országban, és én is csak 2010-ben szereztem tudomást Izland létezéséről, amikor valami vulkánjuk miatt törölték a repülőjáratom.

Nemzetközileg ismert izlandi csak egy van, a hírhedt terrorista, Björk.

Ennek a jelentéktelenségnek azonban előnyei is vannak. Az egyik, hogy az 1944-es függetlenné válásuk óta senki sem akarta megszállni a szigetet, mert semmi értelme sem lett volna.

A másik pedig, hogy azt csinálnak amit akarnak, mivel nem sok vizet zavarnak.

A 2008-ban bekövetkezett kisebb gazdasági összeomlás után az általános nyugati példával ellentétben nem milliós jutalmakat osztogattak a bankárjaiknak, hanem sittre vágták őket. A bankjaikat hagyták bedőlni, csak a betéteseket mentették meg, a devizaheteleket pedig egyszerűen illegálissá nyilvánították.

pirates_iceland_art5.jpg

 

Ma választások lesznek Izlandon, ami normál esetben ugyanolyan érdektelen lenne mint maga az ország, viszont ezúttal van egy figyelemre méltó párt, amelynek a közvéleménykutatások szerint akár még esélye is lehet a győzelemre.

A Kalózpárt, amely a választók 21,6 százalékának támogatását tudhatja magáénak, négy éve alakult meg hivatalosan, elsősorban a fájlcserét gúzsba kötő szerzői jogi szabályok ellen tiltakozva. Most egyebek mellett azt ígérik a választóknak, hogy menedékjogot adnak Edward Snowdennek, dekriminalizálják a kábítószer-fogyasztást és elfogadják fizetőeszközként a bitcoint. - Kalózok kerülhetnek kormányra Izlandon, befogadnák Snowdent - 24.hu

 

A lényeg azonban nem a bitcoin, vagy Snowden befogadása, a Kalózpárt svájci mintájú direkt demokráciára cserélné a képviseleti demokráciát.

Jelenleg a földön Svájc az egyetlen direkt demokrácia, ami a decentralizált államberendezkedéssel együtt sokkal jobban működik mint a képviseleti demokrácia, és ezt a svájci életszínvonal megkérdőjelezhetetlenül bizonyítja.

Sőt még a svájci kantonok között is azok állnak jobban gazdaságilag amelyek nagyobb önrendelkezést gyakorolnak.

 

“Svájcban a kantonok nagyban különböznek a közvetlen demokrácia kiterjedésében. Némelyik kantonban a népszavazás intézménye kiterjed a költségvetés kérdéseire beleértve az adókat és a kiadásokat. A szakemberek következtetése alapján (Kirchgässner–Feld–Savioz 1999), a szélesebb körű közvetlen demokráciával rendelkező kantonoknak nagyobb volt a makrogazdasági teljesítménye, mint a többié. Itt gazdaságosan bánnak az adóbevételekkel és kisebb a közösség eladósodása. A közkiadások a többi kantonhoz képest sokkal alacsonyabbak, mivel döntéseik tükrözik az állampolgárok véleményét.” - Wikipédia

 

Az izlandi kalózok még csavarnának egyet a dolgon, mert szerintük a technológiai már lehetővé teszi, hogy minden állampolgár minden lényeges kérdésben szavazzon ha akar. A “bitek svájcát” szeretnék Izlandon létrehozni.

Én mindenesetre szeretném, hogy sikerrel járnak a kalózok. És nem csak azért mert az izlandiak megérdemelnek egy tisztességesebb társadalomt ha egyszer már egy lepra kis szigettel verte meg őket a sors, hanem mert remélem, hogy a példájuk nyomán a direkt demokrácia és a decentralizáció iránti igény talán más európai országok polgáraiban is megnő.

16 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alathatatlankez.blog.hu/api/trackback/id/tr6111912917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Today05 2016.10.30. 00:44:21

Milyen szintű utópiának tűnik ez Mo.-ról... Az a borzasztó, hogy hiába vezetnek be egy ilyen rendszert, ahoz kell egy azt használni képes nemzet is, ami jelenleg fel európában nincs smeg sajnos. Mi már 10x kileptunk volna az eu-bol, és bevezettuk volna az apartheid rendszert, persze csak miután visszahoztuk volna a halálbüntetést. Azt sajnálom csak, h olyan szar idő van izlandon, ha normális helyen lenne az a sziget, már kimentem volna :)

2016.10.30. 02:33:34

@Today05: @Today05: hozzászólásodból látszik, hogy te teljesen alkalmatlan vagy az ilyen kalózpártos közvetlen demokráciára, mert elvárod, hogy az emberek "helyesen" szavazzanak. Tehát ha a magyar emberek 90%-a mondjuk a szabad fegyvertartásra, drogok legalizációjára, halálbüntetés bevezetésére, határon fal építésére szavaz, akkor te idegrángást kapsz, mert szerinted ezek egyike-másika vagy egyenesen mind hülyeség és szélsőséges, nácifasiszta dolog.

Tökéletesen intoleráns vagy a tiedétől eltérő véleményekkel szemben.
Ezért leszel te egész életedben irányított birka.

Tibi te bitang ó 2016.10.30. 02:56:35

Izland az egyik legszebb helye a világnak te sötét.

degeco 2016.10.30. 04:23:20

Hogy mekkora vágatlan tapló vagy te, zekovacs!
Magára valamit adó, vagy inkább úgy mondanám intelligens, újságíró nem használ ilyet pejoratív jelzőket. Főleg akkor ha nem is ismeri a cikk tárgyat képző személyt, országot, stb.
Egyes, leülhetsz!

midnightcoder2 2016.10.30. 06:28:33

Az alapvető gond ezzel még mindig ugyanaz, mint eleve magával a demokráciával. A polgár az információit alapvetően a médiából szerzi - és ebből a net csak az egyik média, Pl. az index is simán tud manipulálni a saját cikkein kívül csak azzal is, hogy melyik blogot teszi ki az index2-ből a címlapra.

Na most, ha a polgár a média alapján dönt, akkor valójában annak az utasításait hajtja végre, aki több pénzt tud és akar az adott kérdésben - vagy általában - a média befolyásolására elkölteni. És ki lesz az ? Aki a legnagyobbat nyer az ügyön.

Az pedig eleve ostobaság, hogy azt hasonlítgatjuk, hogy egy mai nyugati demokrácia mennyivel jobban él mint Pl. mi. Azok az országok nem akkor szedték meg magukat, amikor a csapból is a demokrácia folyt. Különösen igaz ez svájcra: ha volt a II világháborúnak nyertese Izraelen kívül (ami nemigen jöhetett volna létre másképp) akkor az Svájc volt.

biggianni 2016.10.30. 08:28:48

Egy apró sziget? Területe: 102 928 km2. tehát cca 10 000 km2-rel nagyobb mint MO!
Vannak jó gejzires szállodák, igaz nagyon drágák de csodaszép hegyes-gyógytavas
tájai is vannak gyönyörű szinű zuzmokkal!
Ott legalább nem korrupt tolvaj gazember bűnözők "irányitják az országot!

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2016.10.30. 08:48:20

Lepra kis sziget? De hülye vagy te vaze!

Alick 2016.10.30. 09:16:12

@Colonel H. Stinkmeaner: A mai nálunk működő "demokrácia" inkább "vetésforgó autokrácia"... és a világ a legtöbb helyen ez a helyzet.

2016.10.30. 09:25:05

@biggianni: az izlandi válság, amit nagyrészt ők maguknak okoztak, az pont azt mutatta, hogy az izlandi politika meg a bankok összefonódása nagyon is jelen volt. Ez a protestpárti politizálás is a régi elit bűnei miatt alakult ki Izlandon. A skandináv államokban pont úgy van korrupció, hazug média, csak finomabban csinálják (meg múltja van a szerepek leosztásának) és nem a hétköznapi emberek érzik közvetlenül a hatásait. Nagy monopóliumok, polkorrekt közbeszéd, ami elnyomja az ellenkező véleményeket, nagyon is jelen vannak.

Korrupt, hanyag, bűnös politikus ott is van elég, ahhoz képest, hogy csak 300ezren élnek ott, annak is egy jó része lengyel-ukrán-filippínó meg ki tudja milyen bevándorló.

www.dailymail.co.uk/news/article-2134023/Icelands-Prime-Minister-guilty-countrys-2008-financial-crisis-avoid-jail.html

www.dailymail.co.uk/news/article-3523349/Thousands-gather-Reykjavik-call-Icelandic-Prime-Minister-s-resignation-Panama-Papers-scandal-biggest-mass-protest-2008-financial-crisis.html

new_boy_on_the_block 2016.10.30. 09:31:10

Én nem akarok politizálni. Azért bízok meg politikusokat négyévente, hogy olyanok tegyék akik értenek is hozzá. Ez az izlandi kalózpártozás így nézve számomra, nettó faszság és nem hiszem, hogy követendő példának kéne lennie.

2016.10.30. 09:46:27

Ez baromság! Svájc gazdagságának semmi köze a választási rendszeréhez, de sokkal inkább van köze, ahhoz, hogy a világ bármely bűnözőjének vagy korrupt politikusának névtelenül kezelik a pénzét a bankjaikban, ezért az egész világ oda hordja a pénzét.

Az általános választójog is eleve egy naiv őrültség, hogy mindenki szavazhat mindenről, akármilyen hülye is és akármennyire is nincs fogalma arról, hogy miről szavaz. Teljesen nonszensz, hogy a suttyó Szalacsiknak is ugyanúgy egyet ér a szavazatuk, mint egy sokrétűen, elfogulatlanul tájékozott, intelligens embernek. Ahelyett, hogy a manipulálható, agyatlan csürhét minden gazdasági kérdésről népszavaztatjuk, inkább korlátozni kéne a szavazati jogokat. Aki teljesen hülye , tájékozatlan és nem tud helyesen megválaszolni a szavazásnál egy pár alapvető kérdést tartalmazó kérdéssort, annak a szavazatának érvénytelennek kellene lennie.

biggianni 2016.10.30. 11:03:07

@Colonel H. Stinkmeaner: Nyilván van mindenhol, kérdés hogy mekkora ! De ott legalább
sittre vágták a tolvajokat,nálunk meg nyIlvánosan az arcodba rőhőgnek !

Alick 2016.10.30. 11:18:13

@new_boy_on_the_block: "Azért bízok meg politikusokat négyévente, hogy olyanok tegyék akik értenek is hozzá."

Miért, voltak ilyenek? :)

Sajnos a szabad mandátum és a kontraszelektív párt-maffiák kialakulása hiteltelenné teszi a hatalomgyakorlást ("négyévente feltör a szennyvíz és négy évre egy része ott ragad a padlón").

De bármilyen jó szakembert se vennék fel úgy a céghez, hogy a munkájával és rábízott céges javakkal csak négyévente kell elszámolnia.

Alick 2016.10.30. 11:53:07

@new_boy_on_the_block: Megy a vadász az erdõben, egyszer csak meglát egy barlangot. Belelõ kettõt, kis idõ múlva sértetlenül kijön a medve:
- Ejnye vadász, megpróbáltál megölni. Egy módon nem öllek meg, ha leszopsz.
A vadász nem tud mit tenni, megteszi amit a medve kért. Másnap megint megy a barlanghoz, ezúttal egy géppisztollyal. Beleereszt egy sorozatot, kis idõ múlva sértetlenül kijön a medve:
- Ejnye vadász, megint megpróbáltál megölni. Egy módon nem öllek meg, ha leszopsz.
Hát a vadász megint megteszi, hogy mentse az életét. Harmadnap teljesen felfegyverkezve megy a barlanghoz. Ráereszt 3 aknát. A barlang teljesen összeomlik, nagy por száll fel. Kis idõ múlva sértetlenül elõjön a medve a vállát porolva:
- Vadász, vadász te szopni jársz ide...

A választók illúziót jól jellemzi ez a vicc... csak ők négyévente járnak "leváltó medvevadászat" címén szopni.
:)

B. Péter 2016.10.30. 19:39:03

@ébrenjáró: egyetértek, egész jó ötlet a beugró kérdéssor, ami akár az adott szavazáshoz kapcsolódó, objektívan értékelhető lehetne.

Ad Dio 2016.10.30. 21:40:15

A teljes közvetlen demokráciát nem igazán tudom értelmezni. De egy jól kitalált vegyes rendszert mindenképpen jobbnak tartanék a képviseleti demokráciánál. Hajrá kalózok!
süti beállítások módosítása