A Láthatatlan Kéz

Az amerikaiak a Sátánt választották elnöküknek, a tőzsdeindexek közben felfelé zuhannak

2016. november 13. 05:50 - zékovács

Felejtsd el 1914-et, felejtsd el 1939-et, esetleg ha amerikai őslakos vagy felejtsd el 1492-őt. Az emberiség eddigi legszörnyűbb éve vitathatatlanul 2016. Egy éven belül már a második apokalipszist szenvedjük el.

Az első armageddon a Brexit referendum után pusztította el Nagy-Britanniát, a második világégés kedden vette kezdetét, a média szerint ugyanis Donald Trump megválasztása gyakorlatilag a világ végét jelenti. Vagy majdnem.

trumpapocalipse.jpg

 

A főcímek hajmeresztők: A bolygónk lehet a legnagyobb vesztese Trump elnökségének, Győzött Trump, veszélyesebb hely lett a világ, Cher már temeti is az áltunk ismert világot, Mikor kezdik építeni a falat? Mikor lép életbe a muszlim bevándorlási tilalom?, Google trendek: világvége-félelem, kivándorlás Trump miatt. A külföldi lapok még ennél is vészjóslóbbak. A Esquire szerint az ISIS ünnepel Trump győzelme miatt, egy spanyol napilap azért fohászkodik, hogy a mindenható bocsásson meg az amerikai választóknak, a Die Tageszeitung a Horrorbohóc győzelméről ír, és még megannyi tragédia, terror és szörnyhalál.

 

trumpmeteor.jpg

 

Mielőtt azonban nekiállsz végrendeletet írni és elbúcsúzni a szeretteidtől, nem árt figyelembe venned valamit.

Ezeket a főcímeket ugyanaz a média tolja, amelyik zombitornádót helyezett kilátásba a Brexit esetére, és biztosra vette Clinton győzelmét.

Az úgynevezett mainstream média nem a tényekre alapozva akarja a valóságot megismertetni a közönségével, hanem a propagált világnézethez próbálja igazítani a tényeket. Azokat a tényeket pedig amelyek az kamuvalóságukkal nincsenek összhangban, egyszerűen elhallgatják, ferdítik, összesküvés-elméletnek, vagy ellenséges propagandának állítják be. Mint a Pravda a Szovjetunióban, vagy a Népszabadság az átkosban. Megmondják neked mi a fekete és mi a fehér, hogy miről mit gondolj, és mi az amit ne.

Szóval csak semmi para. Trump nem feltétlenül a legjobb dolog ami történhetett, de legfeljebb annak polkorrekt kamuvilágnak lesz vége, amit a média próbált kreálni a számodra.

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://alathatatlankez.blog.hu/api/trackback/id/tr4611951321

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shaja 2016.11.13. 13:29:08

legfeljebb annak polkorrekt kamuvilágnak lesz vége - bárcsak így lenne, de ebben nem hiszek.

zékovács 2016.11.14. 18:00:22

@Shaja: Ja, ez egy kicsit optimista volt...

a gonnok én vagyok 2016.11.16. 06:30:16

"A CNN hírtelevízió információi szerint a megválasztott elnök Richard Armitage volt külügyminiszter-helyettessel, HENRY PAULSON BANKÁRRAL, VOLT PÉNZÜGYMINISZTERREL, továbbá változatlanul Newt Gingrich volt házelnökkel és John Bolton volt ENSZ-nagykövettel tárgyal a külügyminiszteri tárcáról."
inforadio/MTI

Nem tudom, kinek mit mond Henry Paulson neve, de az Inside Job c. filmben alaposan rávilágítanak.
Ennek a Trumpnak nagyobb a füstje, mint a lángja.
Sőt, még rosszabb lesz, mert aki olyan hülye. hogy azt se tudja, neki kell kineveznie a fehérházi adminisztrációt, azt nagyon könnyű lesz dróton rángatni.
süti beállítások módosítása